Az órásmesterről és az óráról 

Versenyt futunk az idővel. Nem tudjuk mikor áll meg az óra, mely életünk perceit számlálja. Mikor fordul egyről a kettőre, s tovább?

Azt tudjuk, hogy meg fog állni, mégsem készülünk fel rá „rendesen”. Rendesen? Mit jelent ez? Felkészülni arra, hogy lemerül az elem… nem lehet. De jó is lenne, ha így működne! Csak kicserélnénk az elemet és menne minden tovább, úgy, ahogy elkezdődött… De az óramester megtréfál minket. Nincs egyforma eleme, ezért mindenkinek másmilyet oszt. Nem igazságos. De a sorsunkat nem ő írja… az időtartamát kapjuk tőle. Próbáljuk kihasználni azt, amit nekünk „ajándékoz”, mégsem sikerül teljesen, mert bizonytalanságban élünk.

Vannak, akik megerőltetik azt az elemet, mégis sokáig bírja; mások takarékoskodnának azzal az energiával, mégis hamar lemerül.

Azok cselekszenek jól, akik annyit tesznek, amennyit meg szeretnének tenni. A kitűzött célokat elérni, közben mégis a pillanatnak élni. A gondolt szavakat, érzelmeket kimondani, de mégis titokban tartani. Magával törődni, közben másokon segíteni. Szeretteivel lenni, s ellenségeivel kibékülni. Apró dolgokon nem fenn akadni, az élet apró örömeinek mégis örülni. Családjával pihenni, barátaival szórakozni. Szerelmével kettesben lenni, aztán magányba burkolózni. Szeretetet adni és kapni…

Ha így élünk, jól élünk… de meddig? Ki tudja meddig jár az óra? Ezért nem szabad mindent az utolsó pillanatra hagyni. Ne félj kimondani azt, amit érzel, ne félj megtenni azt, amire vágysz. Cselekedj úgy, ahogy jónak látod, de egy buta tettel ne okozz gondot szeretteidnek, mert semmi sem ér annyit, hogy nélkülük lásd utoljára… az órát.

Bogyó