Egy hűvös szépségű modell sétál villódzó fényekben a kifutón, csinos színésznők mosolyognak a kamerába a díjkiosztókon, és szexis ruhában énekel a bájos popénekesnő. 

Korunk tini lányai előtt hasonló álomképek lebegnek: Én is éneklek, mosolygok, vagy épp karon öltve sétálok az újszerzeményű helyes barátommal a rajongók szeme láttára, akik az autogramjaimért ábrándoznak.  Bárcsak híres lehetnék. Ha híres leszek, mindenki ismer, és azonnal boldog leszek. Hiszen a sztárok mind olyan gazdagok és szépek.

Ez azonban csak a látszat, és ezt nagyon sokan tudják is, hiszen mindemellett a szépség mellett ott van az intő példa is: a hajdanán oly vidám tini sztárok süllyednek depresszióba és menekülnek a drogokhoz. De ezzel igazán senki sem foglakozik, a mellette szóló érvek sokkal erősebbek. Egyébként is mindenki biztosra tudja, hogy ő bizony megmaradna hétköznapi embernek, nem lennének sztárallűrjei és a többi. Szerintem ez lehetetlen. Aki belekerült a dolgok sűrűjébe, magával ragadja a nagyzolás folyama.

De e fölött csak legyintve egyet, napjainkban mindenki arra vágyik, hogy híres legyen. Ennek érdekében persze mindent megtesz. Kicsiny hazánkban konkrétan ott tartunk, hogy mindenki lehet sztár, és megjelenhet a médiában. Csak valami rendkívülit kell felmutatnia. Ez lehet a hétköznapitól teljesen eltérő, meglepő, megbotránkoztató is. A lényeg hogy szerepelt a tévében, megismerte a világ.

  A baj csak az, hogy az emberekre óriási hatást gyakorol a média. Az újságok, a rádió, de legfőképpen a televízió.Régebben olyan emberek szerepeltek a Köz előtt, akik valóban tehetségesek voltak és értették a dolgukat. Nem is kell olyan messzire visszamennünk, talán 15-20 évet.

Mostanában én inkább egy cirkuszhoz hasonlítanám az egész televíziót. Miként a középkorban a testi rendellenességgel rendelkező embereket mutogatták, ma az erkölcsileg beteg embereket mutogatják, mint a bazári majmot. Mi ezen persze röhögünk.

Közben a pornósztárok, külföldi akcentussal éneklők és kisebbségek uralják a televíziót, vezetik a műsorokat. De ha épp ilyeneket nem tudnak leakasztani a fogasról, keresnek egy szép nőt vagy helyes fiút és leültetik, hogy beszéljen, vezesse a műsort.

  Nem akarok én megkérdőjelezni vagy megsérteni senkit, de például kíváncsi lennék, hogy ezek közül az emberek közül kinek van valódi végzettsége, és ki került törtetésből a tévé képernyőjének túloldalára…

Ó igen és mindezek közben meg nincs munkája a kommunikáció szakot elvégzett diplomásnak? Már csak hogy kicsit más szemszögből is figyeljük a dolgokat.

Azt azonban elmondhatjuk, hogy ebben a szakmában (főleg a színészek és énekesek között) jóformán mindenki szép… Vannak persze kivételek, de ők megint csak a szabályt erősítik.

Ezt látják a kiskamasz lányok, (mert főleg ők vannak veszélyben) és azért, hogy olyanok lehessenek, mint a kedvenc sztárjaik, hasonlóan öltözködnek, sminkelik magukat, diétáznak, éheztetik magukat. Ó, és azóta az ellentétes oldalon megjelentek az emósok is. Ha egy kicsit drasztikus akarok lenni, akkor a fiatalság egyik része vagy gyönyörű és kihívó, vagy pedig magába forduló fekete külsejű és hangulatú. Aki meg normális, az unalmas.

Talán ez kicsiny városunkban még nem figyelhető meg annyira, de ha széjjelnézünk a nagyvilágban, már megláthatjuk. Ami azt jelenti, hogy pár év és ránk is igaz lesz.

És ez ellen kellene valamit tennünk. A legkönnyebb talán az, ha dacolva a tömeggel, az egyéniségünknél maradunk. Persze nem a Köz által hirdetett megkreált egyéniségnél, hanem a saját külön bejáratúnál. Legyen szó akár öltözködésről, akár viselkedésről, akár étkezésről (igen lazán és nyugodtan egyétek azt a csokit, anélkül hogy félnétek az elhízástól, meg attól a kis pocaktól) egyszóval: az élet minden területéről! Sok szerencsét nektek!

Mina